Felejthetetlen Gyereknap 2018!

Köszönet minden vendégünknek és a közreműködőknek!

Az elmúlt néhány napban többen személyesen is megköszönték, hogy igazán tartalmas, önfeledt kikapcsolódást biztosító gyermeknapi programmal ajándékoztuk meg vendégeinket.

A jelek szerint mindenki megtalálta a kedvére való szórakozást! A kreatív kézműveskedés, a színházi előadás, a tűzoltók a hatalmas piros csodával, a terápiás kutyás foglalkozások, a bohóccal való közös nevetés, az égig érő színes ugrálóvár és az ügyességi vetélkedők, mind-mind felejthetetlen mosolyt varázsoltak a gyerekek arcára. Ez a legnagyobb elismerés, amit kaphatnak a szervezők és közreműködők!  Így megköszönve a látogatóink kedves visszajelzéseit, köszönetet szeretnénk mondani mindenkinek, aki segített felejthetetlenné tenni ezt a napot, a fellépő művészeknek, a foglalkozások vezetőinek, a kedves tűzoltóinknak, és természetesen a kreatív csapatnak!

Szeretnénk köszönetet mondani Kistarcsa önkormányzatának is, mivel a cukrászda előtti utca lezárásával lehetővé tették, hogy nagyobb területen élvezhessék vendégeink a programokat.

És ne felejtkezzünk meg a finom falatokról sem! A Nosztalgia étterem tulajdonosa, Boros Jenő és családja személyesen kínálták az ízletes ételeket.

Nekünk, a cukrászda névadóinak, az Illés családnak valóban emlékezetes marad az idei gyermeknapi kavalkád! A magunk és a dolgozóink nevében szeretnénk megköszönni, hogy együtt ünnepelve élvezhettük a gyermekeink boldogságát!

Köszönjük!

Illés Tibor (CukiTibi), Bea, és az Illés család minden tagja